Írta: wp.: kepzeltbuvar

[ajánlott dal: Tom Odell – Wrong Crowd]

 - Luhan, nem lehet az, hogy nem jössz! - sipított a telefonba legjobb barátja. 

A fiú sokáig nem válaszolt, csak nagy sóhajaival jelezte Baekhyunnak, hogy még vonalban van. Szabad kezét homlokára szorította, s úgy érezte, most minden probléma és felelősség egyszerre nehezedik vállaira.

- Nem tudom mit tegyek - vallotta be. - Anya biztosan nem örülne neki, ebben az évben már így is elég aggodalmat okoztam neki. Talán az utolsó napon nem kéne - nevetett fel kínosan.

- Nem teheted! - förmedt rá. - Akkor hazudd neki azt, hogy nem velünk leszel!

- Tudja, hogy rajtatok kívül nincsenek más barátaim - felelte, s igaza volt. 

Még annó, mikor bekerült ebbe a gimnáziumba, tartotta a kapcsolatot általános iskolás barátaival. Ők mind olyan családból származtak, mint amilyen az ővé volt. Gazdag és kifinomult. Nem úgy, mint ez az új társaság, akiknek bár szüleik Korea legtehetősebb emberei voltak, a tinédzserek életmódjával akkor sem értettek egyet. Szerintük a szüleik elrontották nevelésüket, míg Luhan úgy gondolta, hogy talán jobb lett volna, ha ő maga is inkább úgy járt volna, mint Baekhyunék. Igaz, a saját szülei is rendesen megszállottjai voltak munkájuknak, mégsem helyezték azt előrébb gyereküknél -pedig komolyan, bárcsak megtették volna. Hiszen az sem volt egy egészséges lét, hogy próbálva megtartani a tökéletes család képet, megannyi dolgot akartak megvonni egy szem fiuktól. 

- Figyelj - most aztán a fiatalabb hangja sokkal komolyabbnak és határozottabbnak hatott -, nem megbeszéltük, hogy az ideit együtt töltjük? Ez egy csodás év volt, Luhan - nevetett fel és Luhan szemei előtt ott lebegett a kép, hogy a mondat közben belepördült ágyába. 

- Valóban az volt - nem tudott mást tenni, csak helyeselni. 

- Akkor meg? - hát nem volt egyértelmű? - Jössz és kész. Téma lezárva. Egy csodás szilveszter Chanyeollal és veled - azzal lerakta. 

Luhan pedig magára maradt a szobája közepén és a falra felragasztott képeket leste. Ha őszinte akart lenni, talán kicsit jobban is örült volna annak, ha édesanyja nemet mond és ő hallgat rá. Lassan egy éve, hogy nem találkozott Oh Sehunnal, s most biztos volt benne, hogy ott lesz. Hiszen az egész parti az ő és Chanyeol zenekarának koncertjével kezdődik. 

A két srác már több, mint két éve, hogy összeállt és ahogy egyre jobban nyerték el iskolájuk diákjainak tetszését, úgy találtak rájuk más, környező gimnáziumokból is -így ismerték meg őket Luhanék is. 

Saját dalokat írtak, garázskoncerteket rendeztek és sok számukat még SoundCloudra is feltöltötték. Az idei, szilveszteri parti lett számukra az első, nagyobb szereplés és legalább Chanyeolnak - Baekhyun barátjának - tartozott annyival, hogy elmegy és megnézi őket. Hiszen vele még mindig jó barátságot ápolt. 

Emlékezett az első garázskoncertre, amin részt vett. Tavaly február környéke lehetett és dermesztő hideg volt. 

- Remélem tényleg nem gond, hogy itt alszunk - említette meg újra Luhan, hiszen kellemetlenül érezte magát a ténytől, hogy a fagy és a bennük uralkodó fáradtság miatt, a többi résztvevővel ellentétben ők Sehun nyakán maradtak. 

- Ne hülyéskedj, Baekhyun már megannyiszor aludt itt Chanyeollal, meg Chanyeol nélkül is - legyintett. - Hozzászoktam. Szóval ne érezd kellemetlenül magad, te már így is vagy ötször megháláltad ezzel az alkalommal együtt Baekhyun minden egyes itt lustult estéjét - nevetett fel. 

A jelenetet természetesen végignézte a friss pár, akik egymásba gabalyodva ültek az egyik fotelben. S ahogy Sehun felszaladt az emeletre, hogy megágyazzon a vendégeknek, Baekhyun ajkain egy huncut mosollyal súgott valamit barátja fülébe. 

- Imponálsz neki - szólalt meg végül Chanyeol. 

A gardróbja elé állt és egy pillanatra utálta, hogy mennyi ingje és garbója akadt, de egy olyan gönc sem, ami beleillet volna egy hormonokban túltengő tinédzsertengerbe.

- Te meg hova mész, fiatal ember? - nézett ki édesanyja újságja mögül, arcán valamiféle zöld arcpakolással. 

A nappaliban pihent, kiélvezve a csöndet, mikor sem fia, sem pedig férje nem püfölte zongorájukat. 

- Baekhyunékkal töltöm a szilvesztert, anya - állt meg, s hangjából most a határozottság egy pillanatra sem tűnt kifakulni. Kezdett büszke lenni magára. 

- Szó sem lehet róla - állt fel a fiatal asszony, megindulva fia felé, hogy aztán megigazgathassa hullámos, szőkésbarna tincseit. - Együtt fogjuk tölteni az estét, már le is fixáltam a programokat - magyárazta, erősen koncentrálva, hogy minden szál a helyén legyen. 

- Nem, Baekhyunékkal megyek - ismételte meg magát Luhan.

- Isten ments, hogy megint azzal a homokos társasággal legyél - forgatta meg szemét édesanyja. - Éppen elég, hogy az iskolában együtt kell lenned a Byunék gyerekével. 

- Szívesen vagyok Baekhyunnal - rántotta ki magát a nő kezei alól, majd lekapva az egyik fogasról kabátját, még mielőtt becsapta volna magaután az ajtót, felkiáltott: - És ne feledd, hogy én is meleg vagyok! 

- Mesélj, ki a szerencsés! - ült le mellé a napágyba édesanyja, kivéve kezéből telefonját.

- Tessék? - lepődött meg.

- Ki az a szerencsés lány, akire ennyit gondolsz mostanság? - konkretizált. 

- Anya, én nem - kezdte volna, de az édesanyja, mint egy pletykás tinédzser lány, halk visításba kezdett. 

- Mindent tudni akarok róla! 

- Hát jó - vett egy mély levegőt. - Magas és hosszú, vékony lábai vannak. Eszméletlen stílusa van, olyan, aki után mindenki irigykedve fordul - mosolyodott el. - És a zene megszállotja, emellett eszméletlen hanggal is áldották meg. 

- Na jó! - vigyorodott el a nő. - Hogy hívják? 

- Oh Sehun.

Kint aztán elég hideg levegő csapta meg bőrét, biztos volt abban, hogy fehér arca egykettőre kipirosodott. De a méreg, az a feszültség, mely apró testében uralkodott, még a fagyoskodás hatására sem akart kiszökni. Sőt, mintha meg sem érezte volna; mellkasa előtt összefogott kabátjába néha belekapva a szél egy-egy hidegebb ujját végighúzta a fiú gerincén, az egész testét libabőrrel lepve el.

Az is egy olyan reggelnek indult, mikor az együtt töltött este után nem akart kikelni az ágyból. 

Felébredt bár, de szemeit továbbra is csukva tartotta, s próbált úgy tenni, mint aki még mindig az álomvilágban ragadt volna. Azonban Sehun hamar rájött a turpisságra és valamivel mindig sikerült lebuktatnia a fiút. 

A nyakánál kezdte, s egészen végighaladt gerince vonalán, annyi csókot nyomva kiálló csigolyáira, amennyit csak tudott. Luhan testén pedig egyszerre futott végig a jóleső hideg, s mint valami áramütés, úgy remegett bele. Majd semmi -se egy meleg, nedves csók, se finom cirógatások. Pedig mennyire vágyott még a további kényeztetésre. 

- Ne tettesd, hogy aludsz - súgott bele váratlanul a fülébe. - A tested elárul - és újra. 

Újra végigfutott rajta a kellemes bizsergetés, párjából kiváltva egy kuncogást. 

Látta már a fekete terepjárót, amelyben bár alig volt kivehető legjobb barátjának alakja, annyit azért meg tudott állapítani, hogy lábait megint a kormányon pihentette. Baekhyun sosem figyelt a saját dolgaira, ami miatt aztán elég hamar váltotta le eszközeit -mindig a legújabbakra. S pont emiatt nem tudta behatárolni Luhan, hogy mindezt csak szimpla hanyagságából eredt, vagy valójában szándékosan tette azzal a hátsószándékkal, hogy így minél hamarabb beszerezheti a legújabb modelleket. 

- Mi tartott ennyi időbe? - vágta ki az ajtaját Baekhyun, még mielőtt Luhan odaérhetett volna.

- Az anyám - forgatta meg szemeit. Sosem akart tiszteletlenül beszélni egyik szülőjéről sem, de ha ideges volt, nem tudta magában tartani megkeseredett haragját. 

- Nagyon nem csíp - kacagott fel Baekhyun, megvárva, míg barátja beköti magát. 

- Hülye homokosok mind! - nyavalyogta Luhan, majd rátenyerelve egy gombra, bekapcsolta a rádiót. 

Az út egyáltalán nem telt hosszan, ők kihasználva azt - ahogy azelőtt is tették - végig énekelték, időt sem hagyva maguknak arra, hogy még a koncert előtt szusszanjanak egy kicsit. Sőt, ők ezt valamiféle bemelegítésnek nevezték, ráhangolódásnak -s általában mindig sikeres is volt. 

És ahogy egyre közeledtek a kávéház felé, Luhan gyomra úgy kezdett el összeszorulni. Egy év rettentő sok. Fogalma sem volt arról, hogy hogyan fog reagálni, ha majd összefut a sráccal, vagy esetleg csak meglátja őt. Tudta - bár sosem vallotta volna be -, hogy még mindig kedveli és csak egy szavába kerülne, hogy újra a karjaiba vesse magát. Hiszen melyik ember ne engedett volna Oh Sehunnak? 

A parkoló tele volt, de Baekhyun nem zavartatva magát leparkolt két kocsi elé, elállva annak útjukat, mondván, hogy úgysem fogják korábban elhagyni a helyszínt, mint ők. Ha meg igen, reggel lesz egy kellemes találkozásuk pár ideges és megvárakoztatott izomagyúval. 

Aztán kipattant a kocsiból és Luhannak egy kis idejébe telt, míg felfogta, hogy legjobb barátja aznap este is eszméletlen gyönyörű volt. Hosszú, párducmintás kabátja alól kikandikált átlátszó pólója és még ha bő nadrágot is viselt, az alakja valami eszméletlenül festett. Irigykedett a stílusára, olyan laza volt, irigylésre méltó és ami talán a legjobban tetszett neki benne az az volt, hogy ismerve barátját, tudta, hogy ez teljesen ő volt. Na meg a tény, hogy a sapkája és ékszerei is képesek voltak ízlésesen mutatni rajta -mert Luhan határozottan biztos volt abban, hogy saját magán a sapkák úgy álltak, mint egy óvodáson. Baekhyunt viszont nem érdekelte mások véleménye, egy átlagos hétköznapon is extrábban nézett ki, mint legtöbb társuk egy "állati bulin" és tudta, hogy ez inkább merészségéből, szabadlelkűségéből fakadt, mint sem önbizalmából, mégis ez volt a jó út, amely egyszer biztosan elvezeti őt utóbbihoz. 

Nem csoda, hogy már gólya kórukban el tudta csavarni Chanyeol fejét. 

- Ha ilyen búval baszott fejet fogsz vágni az este további részén is, biztos vagyok benne, hogy Sehun újra elhagy - vetette oda neki, majd kezét nyújtotta. 

Luhan karikás szemekkel nyitott be iskolájukba, most igazán nem hiányzott neki a reggeli futóedzés. Szinte még fel sem fogta, hogy hétfő van és egy újabb stresszes héttel kell szembenéznie, mikor a csöngőszóra egyszerre kiáramló diákseregek most nem saját dolgukkal foglalkoztak, vakon nekimenve egymásnak nagy siettségükben, hanem őt illették hitetlenkedő, gonosz vagy szánakozó tekintettel. 

- Basszátok meg mind! - ragadta karon Baekhyun, kirohanva az egyik teremből, s meg sem állt egészen a legközelebbi mosdóig. 

Utánuk még be akart surrani egy fiú, de Baekhyun olyan erőszakosan mordult rá, hogy egy szempillantás alatt tűnt el az ajtóból. 

Luhan még mindig nem értette a helyzetet, de talán ha egy kicsit tovább maradt volna abban a közegben, leesett volna neki. 

- Mi a bajuk velem? - vonta össze kétségbeesetten szemöldökeit, s Baekhyun érezte, ahogy barátja remeg a karjaiban. - Mit tettem? 

- Elbasztátok, de kicseszettül - felelte idegesen és Luhan már megszólalni sem mert. Utálta, ha Baekhyun ideges volt rá. - Valaki lekapott titeket miközben egymással voltatok elfoglalva, s ma reggel feltöltötte a Gossucks-ra - ez az oldal olyasfajta anonim blog volt, amire bárki bármikor posztolhatott névtelenül, feltéve ha a három alapító iskola valamelyikébe járt. 

Állandóan mentek a pletykálások, s seperc alatt eljutott mindenkihez -szomjaztak a pletykákra, ezért is jött létre az oldal. 

- Ne nézd meg - vette ki kezéből telefonját, mikor már készülte feloldani azt -, de gondolhatod, hogy mindenki Leeri pártját fogja. 

Leeri Sehun barátnője volt, már azelőtt is, hogy Luhan megismerkedett volna a sráccal. Azonban valahogy sosem beszéltek a lányról, sem arról, hogy mennyire helytelen volt, amit tettek. Sőt, őszintén szólva sokszor ki is ment Luhan fejéből, hogy mi okból kifolyólag csak maguknak tartották meg kapcsolatukat. Kizárólag olyankor jutott eszébe a lány, mikor édesen mosolyogva ellibbent mellette a folyosón. Hiszen angyali volt, ártatlan és gyönyörű -teljesen megértette, hogy miért nem hagyta el érte barátnőjét.

- Ne haragudj, Luhan - fordult hátra, mikor továbbra sem érezte a kínai ujjait az ővéi köré fonódni. - Tudod, hogy ez nem ellened irányult, hanem a seggfej Sehun felé, de meg fogsz lepődni, mennyit változott - harapott ajkaira és közelebb szökkent a szőkésbarnához. 

A hajuk átfestése is Baekhyun ötlete volt. Bár azt szerette volna, hogy mind a ketten szőkék legyenek, Luhan nem egyezett bele a teljes fehérségbe. 

- Még a sminkemet is meg akarom csinálni, mielőtt a srácok fellépnének a színpadra, szóval légyszíves - szorított rá kezére és húzni kezdte maga után.

Luhan legszívesebben kirántotta volna magát barátja szorításából és a másik irányba futott volna. Messze a hangos zenétől, a tömegtől és Oh Sehuntól. A tekintetektől, melyek Baekhyunt irigykedve, csodálva falták fel, míg őt továbbra is ellenszenvesen követték -senki sem tudott leakadni az egykori botrányos románcról. S néha arra gondolt, hogy talán csak a folyamatos emlékezés miatt érezte még úgy, hogy kedveli Sehunt. Szóval az sem zavarta volna, ha a havas, jeges úttesten elcsúszna és ripityára törné minden csontját. Csak el innen, jó messze akart kerülni a kibérelt kávéháztól.

Belépve az épületbe - természetesen könnyen átjutva a sorbanállókon, hiszen ki más miatt jutottak volna be, ha nem Park Chanyeol szerelme miatt -, a lüktető zene hangosabban szökött fülükbe, mint az ajtó előtt állva. Kissé olyan hatást keltett, mintha az épület bármelyik pillanatban rájuk zúghatott volna. S ha jobban belegondolt, inkább hasonlított egy romkocsmára, mintsem egy kávéházra, de valahogy érezte, hogy megint csak Baekhyun nemtörődömsége végett jutott nem teljesen pontos információhoz a helyszínnel kapcsolatban.

Már kezdett megtelni a nagy épület lenti tere, bár ha onnan felnézett az ember, azt is láthatta, ahogy a felső emelet körfolyosójáról is várakoztak már az emberek a koncert kezdéséig. 

Nem maradt sok ideje felmérni a terepet, mert Baekhyun még mindig a karját szorongatva húzta a mosdók felé és belépve a férfi mosdóba - bár ő kételkedett benne, hogy tényleg az lett volna az, hiszen mindent kitartak az ajtajára ragasztott különböző matricák -, előkapta kabátjának zsebeiből még fel nem kent sminkjeit, s a már kissé összekoszolt tükör elé állva belekezdett az utolsó simitásokba. Luhan időközben a falnak dőlt, lomhán tartva a testét, végig figyelve a sminkelő srác minden egyes mozdulatát. Ő sosem volt jó sminkelésben, de nem is vágyott arra, hogy különböző kenceficék borítsák arcát. 

Idegesen várakozott a mosdóban, percekkel azután, hogy megkapta az üzenetet Sehuntól, miszerint találkozzanak a ház emeleti mosdójában. Nem együtt érkeztek, de mind a ketten tudták a másikról, hogy ő is ott tartózkodik a házibuliban. 

- Hol van már? - motyogta, s karjait keresztbefonva a plafonra kellett emelnie tekintetét, hogy ne kezdjen el könnyezni.

Sehun pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy beessen az ajtón, majd maga mögött még a kulcsot is elfordítva egyszer, egy mély lélegzettel Luhan felé fordult. 

Luhan eszméletlenül gyengének érezte magát, s bár tudta, hogy a fiú mit tervez mondani neki, mégsem akarta, hogy eljöjjön az a pillanat. 

- Hogy vagy? - ez volt az első kérdés, ami eszébe jutott.

- Luhan, abba kell ezt hagynunk - lépett hozzá közelebb az idősebb, figyelmen kívül hagyva a srác érdeklődését. - Nem akarom elveszíteni Leerit. 

- Helyette inkább elveszítenél engem - ez egyértelmű kijelentés volt a részéről, nem is volt mit megkérdőjelezni rajta.

- Én nem úgy- - fogta kezei közé a kínai arcát, s ahogy az sírni kezdett, könnycseppjei fekete csíkot hagytak maguk után. - Mit kentél magadra? 

- Baekhyun volt - felelte halkan. - Azt mondta, jól áll.

- Sokkal szebb vagy nélküle - s bár őszintének szánta, hangjában már semmi érzelem nem volt. 

Percekig álltak szavak nélkül. Luhan halkan szipogott, fejében csupa olyan gondolattal, melyek őt hibáztatták. Az ő hibája volt, hogy hallgatott Chanyeolra, hogy nem utasította vissza Sehunt az első adandó alkalommal. Hogy belement, hogy önző módon nem gondolt Leerire és vakon zúgott bele időközben a fiúba. Annyira egy pocsék alak volt. Sehun szíve pedig darabokra akart törni, látva a fiatalabbat -ezt ő rontotta el, biztos volt benne. 

- Szóval most itthagysz - és Sehunnak nem kellett válaszolnia ahhoz, hogy Luhan tudja a választ. Az ajtó nyikorgása mindent elárult.

- Készen vagyok - jelentette ki Baekhyun, még egy utolsó pillantást vetve a tükörbe, Luhan pedig megindult az ajtó felé. 

Időközben a zene is elhalkult, a fények elkezdték megvilágítani a színpadot, ahol már a zongora, a dob és a két gitár ki is volt készítve. Mindösszesen Chanyeol és Sehun hiányzott az emelvényről. 

A fiúk pedig nem tolakodtak, jobbnak is vélték, ha a hátsó, kissé levegősebb helyen maradnak, hogy ne dőljenek ki még éjfél előtt. Aztán a két zenész megjelent a színpadon és a tömeg egyszerre sikított fel. A koncertjeiken jelentek meg barátok, olyasfajta rajongók, s teljesen újak, akiket a kíváncsiságuk rángatta el. Azonban mindig mindenki lelkes volt, s ami talán a legjobb volt az egészben, hogy a két zenész minden egyes alkalommal meg tudta lepni őket. 

Az elejét feldolgozásokkal kezdték, melyek nem kis örömet szoktam okozni a rajongóknak, hiszen ha még egy tőlük addig nem hallottat is játszanak, az eredetit biztosan ismerik, így velük tudják énekelni. A hangulat már akkor óriási volt, Chanyeol úgy ugrált, mint akit az sem érdekelt, hogy egy rossz lépés, és leesik a színpadról, Sehun pedig jót mosolygott rajta. De Luhan csak akkor kezdte el figyelni igazán egykori kedvesét, mikor áttértek régi, saját számaikra. 

Az I think it's going to rain-nel kezdték, melyet Sehun akkor írt, mikor átment Luhanhoz. 

Kora délután volt és Luhan szülei nemrég indultak el a repülőtérre. Persze a fiuk lelkére kötötték, hogy amíg nincsenek otthon, semmi pizsamaparti, de Luhan ezt azon nyomban megszegte, ahogy kiléptek az ajtón és már hívta is szerelmét. Nem telt sok időbe, mire megérkezett és az egész délutánt egymáson feküdve töltötték. Néha persze rávették magukat, hogy beszélgessenek valamiről, sőt, egyszer a konyhába is kivonszolták egymást, hogy összeüssenek valami ebédet. De egyébként teljesen meg voltak elégedve azzal a kellemes csönddel, ami akkor uralkodott rajtuk. Sehun feje tele volt gondolatokkal és sorokkal, melyek nem akartak összeállni egy dallá, Luhannak pedig másra nem is volt szüksége, minthogy párja a karjaiban tartsa őt. 

Három felé a nappali azon falához sétált, amely nem állt másból, mint egészfalas ablakokból és az eget kezdte el pásztázni, később pedig az alattuk futó utcát. 

- Mi az? - dörmögte Sehun, figyelve a fiú hófehér lényét. 

Világoskék ingje lógott rajta, kócos haja minden irányba meredezett. 

- Azt hiszem esni fog - felelte, s Sehun hirtelen felpattanva jegyzetfüzetéhez rohant és addig le nem tette azt, míg meg nem írta zenekaruk legújabb számát. 

Luhan pedig ezidő alatt megint visszakecmergett mellé és férfias vonásait tanulmányozta, ahogy azok megfeszültek koncentrálása közepette. Szerette a vele töltött néma időket, úgy érezte, egy mozdulata is elég volt ahhoz, hogy kicsivel jobban megismerhesse. 

Aztán pár koppanás és egy egész zivatar, Luhannak igaza volt. A távolban lévő belváros fényei aligha látszódtak a sűrű esőcseppek miatt, a fiatalabb pedig felállva a másik oldalon lévő teraszajtó felé iramodott. 

- Sehun - kiáltott fel boldogan, arcán eszméletlen örömmel -, az esőben akarok csókolózni. 

- A héten voltál megfázva - állt fel és karja után nyúlt, mielőtt még kirohanhatott volna a záporba. 

Luhan viszont továbbra is ide-oda ficánkolt ölelésében, nem hagyva abba a vágyakozást az esőben való csókolózás iránt. 

- Na jó, tudod mit? - engedte el Sehun, s az ajtó felé indult.

- Mit? - kerekedtek ki Luhan szemei. - Beadod a derekadat? 

- Nem - vágta rá egyből és a kilincsre markolva kinyitotta azt. - Nem megyünk ki, csak a küszöb előtt állunk. Gyere ide! 

Luhan pedig kételkedve indult meg felé, meztelen talpai alatt halkan recsegtetve a fapadlót. Amint egy karnyújtásnyira ért párjától, az magaelé húzta és megvárta, míg Luhan testét átrázza a kintről érkező hideg levegő. 

- Most pedig hunyd le a szemed és képzeld azt, hogy a küszöb másik oldalán állsz - simította meg arcát, Luhan pedig engedelmesen követte az utasításokat. 

Hallotta, hogy az esőcseppek halkan koppanak lába mellett és érezte azt a jellegzetes illatot is, amit egy-egy zivatar hozott magával. Szinte minden valóságosnak hatott, csak egy dolgot hiányolt. 

- Nem érzem a cseppeket a bőrömön - adta tudtára az idősebbnek, mire az Luhan nyakát és arcát megannyi apró, gyors puszival lepte el. A fiú felkuncogott: - Most már igen! 

És Sehun csak ekkor csókolt párja ajkaira, olyan gyengéden és szeretetteljesen, hogy érezhetően átadja minden érzelmét a kisebbnek.

- Nincs meleged? - kiabálta túl a zenét Baekhyun. 

Ő már ledobta kabátját és hálós pólója esztétikusan engedett átlátást a fiú makulátlan felsőtestére. Luhan egy pillanatra elgondolkodott. Tényleg melege volt, de már nem tudott mit lekapni magáról. 

- De - panaszkodott -, annyira fojtogat már ez az ing is!

Baekhyunnak pedig többre nem is volt szüksége, fogta magát és a felső három gombot kikapcsolva rajta, elégedetten mérte végig a fiút.

- Így jobban szellőzik, meg te is dögösebben festesz - súgta fülébe, majd játékos puszikat nyomott érzékszerve mögé, közel simulva hozzá. 

Luhan hangosan kacagott fel a csiklandós érzésre. 

A zene dübörgött, ő pedig lassan kezdett megőrülni attól az embertömegtől, ami körbevette őt. Baekhyunt körülbelül egy órával előtte elveszítette, minden bizonnyal már Chanyeol alatt feküdt valamelyik szobában. A nappali pedig egy kész káosz volt. Emberek falták egymást, a másikat locsolták ragadós alkohollal és bunyós játékokat játszottak -a legborzasztóbb parti, amiben valaha volt. Aztán egy pillanat erejéig pont kilátott a kertre, ahol sokkal visszafogottabban viselkedtek az emberek, így utat törve magának, szinte kimenekült a levegőre. A diákok ott a medencébe ugráltak, közös vízicsatákba kezdtek és nevetve iszogatták koktéljukat -mintha egy teljesen másik buli lett volna. 

A tekintete összeakadt Kim Jonginéval, akivel bár, csak barátok voltak, amikor a srác alkohol hatása alatt állt, sokszor leplezte le testi vonzódását a kínai felé. Kimászva a medencéből fehér pólója kidolgozott hasára tapadt és Luhan már nem bánta, hogy a srác fanatikusan vágyódott érte egy-egy ilyen estén. 

Rögtön Luhan ajkaira mart, ő pedig mosolyogva viszonozta heves mozdulatait. Lassan a ruhája is hasonlóan elázott, csak úgy mint Jonginé, hiszen a srác gönceiből enyhén szólva ömlött a medencéből magukba szívott víz. 

Aztán valaki hátulról is hozzásimult, nyakára puszilva, ezt követően pedig ha Jongin táncos mivoltjából nem rendelkezett volna törhetetlen balansszal, fájdalmas esés következett volna belőle. Luhan ijedtségében kezét szája elé kapta, szemei kikerekedtek és úgy fordult a mögötte álló személy felé.

- Mi a franc, Sehun? - vonta kérdőre a fiút és a mellkasára csapott. - Mégis mit csinálsz? 

- Ezt inkább én kérdezhetném tőled - vetette oda, majd Jongin felé kezdett szúrós tekintettel grimaszolni. 

- Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok - fordította arcát maga felé, hogy szálljon már le végre a mögöttük álló szerencsétlen fiúról és hallgasson egy kicsit rá. 

- De van! - morogta dühösen.

- Nincs, Sehun - kiáltott rá Luhan és egy nagyon taszított rajta. - Nem emlékszel, hogy te hagytál ott engem? 

- Kezdjük újra - annyira máshogy viselkedett, mint azelőtt. Luhan biztos volt abban, hogy más is volt benne alkoholon kívül. 

- Nem kezdünk újra semmit! Te be vagy állva - nevetett fel hitetlenkedve. Majd még mielőtt lezárta volna a műsort, amit a többi tinédzser meglepődve figyelt, hozzátette: - Tűnj el az életemből, Sehun! Soha többet nem akarlak látni. 

- És most, fél órával kétezer-tizenkilenc előtt - várta meg Chanyeol, míg a tömeg lecsöndesedik. - Hadd mutassuk be két új dalunkat, amelyek szintén felkerülnek első albumukra. 

A tinédzserek sikítani kezdtek, a visszafogottabbak - akik még minden bizonnyal egy kortyot sem ittak - csak elismerően tapsolni. 

- Még egy pillanatra - emelte fel mutatóujját az óriás. - Az első szám teljesen az én munkám, ezért is fogom ma este egyedül előadni. Az őszinte érzéseimet írtam bele arról az emberről, akit szeretek, szóval Baekhyun - kiáltotta -, bárhol is vagy most, szeretlek! 

Luhan érezte, ahogy legjobb barátja szorítása erősödött kezén és látván a fiú elérzékenyült tekintetét, ahogy csillogó szemekkel figyelte párját, amint az leülve a zongora elé belekezdett a lassú számba, ő volt az, aki maga után húzva, egészen a színdapig törte az utat. 

A fiatalabbik az egész számot végigremegte pityergése miatt, majd amint a végzős befejezte, Baekhyun felrohant a színpadra és a karjaiba ugrott. Mindenki odáig volt értük, de lassacskán már a füttyögéseket sem hallotta meg, hiszen Oh Sehun a színpad másik feléről őt pásztázta, s be kellett vallania, hogy egyáltalán nem zavarta. Sőt, még a szemkontaktust is felvette vele, de bátorsága egy pillanat alatt tovaszállt, ahogy felfedezte az idősebb szemében azt a lehangolt érzelmet, melyet igazán nem is tudott hova tenni -csak annyit tudott, hogy fájdalmas volt. Elkapta tekintetét és megrázta a fejét, majd vigyorogva nézte, ahogy a színpad szélén egymást ölelő pár valamit hevesen mondogat egyhuzamban a másiknak, s később tárt karokkal várta vissza legjobb barátját, hogy hozzá bújva folytassa tovább a feldolgozás folyamatát. Az utolsó szám pedig visszahozta a pörgést a romkocsmába, s mindenki izgatottan várta, hogy a koncert végével lassacskán a visszaszámláláshoz is nekifogjanak.

Luhan egyedül ült a romkocsma tetején, az a helyiség már egy különálló kis emelet volt a többitől, s olyan hatást keltett, mint egy üvegház. Tele volt szobanövényekkel, s az egészet átlátszó lapok építették fel. Tökéletes hely volt arra, hogy éjfélkor onnan lesse a tüzijátékot -nem értette, hogy mások miért nem találtak rá erre a helyre. 

- Annyira egyértelmű, hogy sikerült megtalálnod a legcsendesebb helyet - lépett fel azon a pár lépcsőfokon Sehun és megállt a bejáratánál. - Bejöhetek? 

- Miért ne? - vonta meg vállát Luhan és arréb húzódott a pultról, megpaskolva maga mellett a helyet.

Egy pillanatra eszébe jutott Baekhyun azon mondata, mikor közölte vele, hogy Sehun is rengeteget változott. Ám külsőre mintha ugyanaz az ember lett volna, mint egy évvel ezelőtt. Göndör, természetesen fekete haja ugyanolyan puhának tűnt, fehér, selymes bőrére hosszú szempillái árnyékot vetettek és a nyakigláb alkata is a régi volt. 

Az idősebb lassan lépdelt felé, majd bizonytalanul huppant le a magas szekrényre, s lábait Luhanéval egyszerre kezdte el lóbálni. 

- Rég találkoztunk - bólogatott saját megállapításán, mire Luhan felkuncogott. 

- Valóban, méghozzá milyen rég - értett egyet és vállait felhúzva dőlt előrébb. - Több, mint egy éve. 

- Hogy vagy? - fordult felé Sehun és kicsit közelebb csúszott hozzá. 

- Az igazat megvallva? - vonta fel szemöldökét és a mellette ülőre nézett. 

Annak tekintete addigra már arcáról kikandikáló kulcscsontjára csúszott és Luhan magában hangosan felkacagott, hogy mennyire kiszámítható is volt az idősebb. 

- Igen - nézett újra a szemeibe. 

- Fájdalmasan kimerült vagyok - sóhajtott. - S te? 

- Szintúgy - mosolyodott el féloldalasan. - Stresszelek az érettségitől, mellette pedig ezerrel dolgozunk az albumon is. 

- Nem kéne pihennetek? - érdeklődött Luhan. Tényleg karikásak voltak a szemei. 

- Ha most elmennénk pihenőre, életünk legnagyobb baklövése lenne - hitetlenkedett. - Egyre több követésünk van, hála az ügynökségnek is, akik felfedeztek minket modellként. Hallottál róla? 

- Nem igazán, csak egyszer-kétszer Baekhyuntól - rázta meg a fejét. 

- Rettentő édesek, igaz? - vigyorodott el, majd újra összegörnyesztve hátát visszatért előző témájukhoz. - Szóval akik fotózások, divatbemutatók miatt ismernek meg minket, a többségük a számainkat is elkezdi hallgatni. Annyira hihetetlen, hogy ez történik. Mintha most minden dolog kezdene a kedvünkre tenni és már csak egy nagyon aprócska kell ahhoz, hogy zenészként is leszerződtessenek minket. 

Luhan pedig nem hitte volna, de az idősebb boldogsága rá is átragadt, s képes volt vele együtt örülni. Egy év után minden olyannak tűnt, mintha sosem szakították volna meg baráti kapcsolatukat. 

- És - kezdte félve Luhan - mi van Leerivel? 

- Lassan fél éve már, hogy szakítottunk - vallotta be. 

- Sajnálom - simította egyik kezét vállára.

- Nem kell - nézett föl rá megint. - Teljesen rendben váltunk el és még mindig jókat tudunk beszélgetni, ha valami véletlen folytán összefutunk. 

Aztán csak egymás mellett ültek, figyelve a fekete eget, amin már néha feltűnt egy-egy fényáradat. Valakik már előre ünnepeltek. Lentről hangulatos zenék szóltak, amiket néha dúdolva, néha halkan énekelve élveztek. Sehun mindig is mondta a kínainak, hogy eszméletlen hangja van, azonban ő mások előtt sosem mutatta volna meg. Nem volt elég bátorsága hozzá. Ezt meg is említette, de idejük nem maradt sok erről beszélgetni, ugyanis lent nekikezdtek a visszaszámlálásnak.

- Luhan, figyelj! Én - kezdett bele kétségbeesetten Sehun, mintha attól tartana, hogy ha nem teszi meg azt az este folyamán, amit már mióta tervezett, vége lesz. 

- Ne mondj semmit - csitította el Luhan és a másodpercek csökkenésével egyre közelebb hajolt hozzá. 

- Boldog új évet! - kiáltották lentről, míg ők elvesztek egymásban. 

Újra. De már nem kellett attól tartaniuk, hogy valami rosszat tesznek, olyat, amivel másnak fájdalmat okozhatnak. Hiszen, bár csak most vallották be maguknak, de már mióta úgy rendezték dolgaikat, hogy ha egyszer eljönne ez a pillanat - már pedig titkon bíztak benne, hogy eljön -, teljesen tisztán adják át magukat érzéseiknek. És az a csók megadta nekik az esélyt, hogy belekóstolva a másik addigi magányosan vágyodó gyötrődésébe, újra elkezdhessék felépíteni azt, amit egykor ingatag lábairól leromboltak. Csak most már azzal a különbséggel, hogy biztos cölöpökre terveztek alapozni.

LEVELEM AZ AJÁNDÉKOZOTTAMHOZ:

Kedves Te, akinek ezt az ajándékot készítettem!

Az is lehet, hogy nem tudsz róla, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy ne áruljam el, szóval megsúgom, hogy egy kicsit elkéstem az ajándékoddal. Igen, borzasztó vagyok, de hidd el nekem, rengeteget vacilláltam afelől, hogy biztosan jó lesz-e ez a novella és a többi. Ez a negyedik próbálkozásomból született, de legalább kedveltem az írása közben, nem úgy, mint az előtte lévőknél. Szóval remélem nem találod sem ócskának, sem összecsapottnak, mert komolyan nagy odaadással dolgoztam vele!

Illetve abban is bízom, hogy örülsz, hogy a Hunhan párossal írtam, s azt sem bánod, hogy belefűztem egy kis Chanbaek szálat is. Fontosnak tartottam egy szoros, de szélsőséges barátságot beleírni, hiszen barátok nélkül egy szilveszteri parti sem parti, ugyebár. Szóval bár már átléptünk 2019-be, reménykedem, hogy ezt ezekután sem lesz – annyira – unalmas olvasni.

És nem igazán vagyok biztos benne, hogy anonim maradok-e a számodra vagy sem, de ha igen, szívesen fogadnám, ha twitteren (@sarahlovesbbh) megkeresnél és beszélgethetnénk akár a neked írt történetemről, akár másról -feltéve ha rendelkezel ezzel a közösségi oldallal, én elég sokat használom, s természetesen ha volna is kedved hozzá.

Kellemes olvasást hozzá, késői karácsonyit ünnepeket és boldog új évet!

U.i.: El ne felejtsd hallgatni mellé Tom Odell Wrong Crowd című számát, ezt hallgattam egész végig, míg az írásával foglalkoztam. Persze nem erőltetem, de dob a hangulatán valamennyit!

Szeretettel: a Te Titkos Angyalkád.